A lead magnet egy rendkívül fontos eszköz a vállalkozások számára, amelynek elsődleges célja a weboldaladra terelt látogatók elérhetőségének megszerzése, szakértői státusz kialakítása és a bizalomépítés.
Erre pedig azért van szükség, mert az emberek 95%-a nem vásárol az első látogatás alkalmával. Sokszor csak böngésznek, keresgélnek, a Te feladatod pedig az, hogy a vásárlásig vezető utat bizalomépítéssel kövezd ki nekik.
Tehát ha tudod, hogy az első alkalommal az emberek többsége nem vásárol, miért is tolnád egyből az arcukba az ajánlatodat? Ez így csak elriasztja őket. Miért nem mutatod be magad és a tudásod, majd kéred el az e-mail címüket, hogy fenntartsd és elmélyítsd velük a kapcsolatot, amíg el nem jutnak a vásárlásig? Egy jó lead magnet ennek a folyamatnak az első lépése.
Mi az a lead magnet pontosan?
A lead magnet, amit csalinak is szoktak nevezni, nem más, mint egy ingyenes ajánlat. Az érdeklődőnek nem kerül pénzébe, viszont az e-mail címének a megadásával “fizet” azért, hogy hozzáférést kapjon az ajánlat tartalmához. Minél többen adják meg az e-mail címüket, annál szélesebb körben tudsz bizalmat építeni, így egy folyamatosan bővülő követőtábornak tudod bemutatni az ajánlatodat, amikor eljön az ideje.
Bár ez egy ingyenes ajánlat, mégis óriási értéket kínál. Ez alapján most talán azt gondolod, hogy valami hosszú és bonyolult dolgot kell létrehoznod, de szerencsére ez nem így van. A hatékony lead magnet gyorsan és könnyen fogyasztható kell legyen. Egy konkrét megoldást kell nyújtson a célpiacod egy konkrét problémájára.
Az ingyenes ajánlatod megalkotása egy nagyon fontos lépés és a sikeres értékesítésed alapja lehet. Most, hogy már alapvetően megértetted a lényeget, lássuk, hogyan tudod létrehozni az első ingyenes ajánlatodat és hozunk pár példát is, hogy milyen típusok léteznek, amelyek hatékonyan működnek a látogatók bevonzásában.
Hogyan készíts vonzó ajánlatot
Az ideális lead magnet létrehozásához két fő tényezőre kell koncentrálnod: legyen vonzó és specifikus tartalom. A készítés során végig arra kell törekedned, hogy igen legyen a válasz az olyan kérdésekre, mint”A célpiacomnak szüksége van a megoldásra, amit kínálok?” vagy“Van olyan értékes ez a tartalom, hogy a célközönségem akár fizetne is érte?”.
Az igazság az, hogy számos vállalkozás szerez így érdeklődőket, leggyakrabban útmutatókkal és esettanulmányokkal. Ezek jól működhetnek, viszont ha mindenki ugyanazt kínálja, nem lesz hatékony.
Éppen ezért Te legyél kreatív, merész, próbálj ki új ötleteket, nézd meg, mit csinálnak a versenytársaid és merj az ellenkező irányba menni, találj ki új formákat, amik különlegessé teszik az ajánlatodat.
A lead magnet ajánlatod felépítését mindig a horoggal kell kezdened, azaz miért fontos az érdeklődőnek , hogy olyan címet írj, ami az előnyökről szól. Fontos továbbá, hogy:
- Tegyél egy ígéret, mit kapnak, amikor feliratkoznak.
- Hozz létre kapcsolatot, a látogató tudja, hogy miért hoztad létre, és kinek szól.
- Sorold fel a kulcspontokat, milyen problémákat old meg az ajánlatod.
- Helyezz el egy cselekvésre ösztönzést (CTA) a végén, mit kell tenniük miután feldolgozták az ajánlatod tartalmát.
A landing oldaladon, ahol hozzáférési lehetőséget biztosítasz az ajánlatodhoz, fontos, hogy ne kérj be túl sok adatot. A kulcs az egyszerűségben rejlik, a legtöbb esetben az e-mail cím és keresztnév (hogy nevén tudd szólítani) bőven elég.
Most pedig nézzük a legfontosabb szempontokat.
6 pontos ellenőrző lista a hatékony lead magnet készítéshez
Minél nagyobb hatást gyakorolsz az érdeklődőre az ingyenes ajánlatoddal, annál nagyobb eséllyel fog később nálad vásárolni. Ezt észben tartva vess most egy pillantást a jelenlegi lead magnetedre, vagy az új ötletre, amit épp kitaláltál, és nézd meg, hogy megfelel-e az alábbi listán szereplő szempontoknak.
1. Specifikus
A legfontosabb jellemző a specifikusság. Koncentrálj egy meghatározott problémára, szükségletre vagy vágyra, és kínálj egy konkrét megoldást rá. Nyújts valós és értékes megoldást a célközönséged számára.
A konkrét ajánlatok sokkal vonzóbbak, sokkal inkább megszólítják a célcsoportot, így több érdeklődőt vonzanak be és jobb feliratkozási mutatót eredményeznek – éppen ezért az ajánlatod sohasem lehet általános, vagy többértelmű.
A lead magnetednek egy egyértelműen meghatározott célt és ígéretet kell hordoznia. Ne ess az általánosság csapdájába. Egy nagy ígéretet tenni és azt teljesíteni sokkal könnyebb, mint sok kisebbet.
2. Értékes
Az ajánlatod valódi értéket kell nyújtson a célközönségednek. Az ajánlat tartalmának kiemelkedően értékesnek és hasznosnak kell lennie, amely valós problémákra és igényekre válaszol.
Minél magasabb az ajánlat értéke, annál jobb lesz a feliratkozási és később a vásárlási arány. Azonban nem feltétlenül kell túlzottan nagy vagy extra ajánlatot kínálnod. Az értékteremtés és a megoldásnyújtás a legfontosabb, függetlenül attól, hogy kis vagy nagy problémát oldasz meg, a lényeg, hogy valós igényre nyújts megoldást.
3. Könnyen fogyasztható és azonnali eredményt nyújt
Olyan tartalmat kínálj a célközönségednek, amely könnyen fogyasztható, gyors értéket nyújt és azonnali elégedettséget biztosít. Az érdeklődők gyors eredményekre vágynak, így az ajánlatodnak azonnal értéket kell hoznia. Ne kelljen túl sok időt és energiát befektetnie a tartalom megértésébe vagy alkalmazásába. A hosszú leírások vagy kurzusok helyett olyan tartalmat készíts, amely azonnal használható, ezzel elérve a célközönség azonnali elégedettségét.
A nagyobb hatékonyság érdekében tedd lehetővé az azonnali megvalósítást vagy tanulást. Emellett, ha az ajánlat könnyen és gyorsan fogyasztható, az növeli a konverziós arányokat. Az ideális lead magnet éppen elégséges mennyiségű értéket nyújt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést és elindítsa a további interakciókat.
4. Gondolkodásmód formáló
A lead magnet olyan tartalom legyen, ami nem csak informál, hanem aktívan formálja a látogatók gondolkodását és hozzáállását a témádhoz. Ezáltal nem csupán ismereteket közvetít, hanem olyan hatást gyakorol, ami átformálja a gondolkodást és teljesen más perspektívába helyezi az érdeklődőt.
A cél az, hogy olyan nézőpontot nyújts, amely számos új lehetőséget és kilátást nyit meg, és felkészíti az érdeklődőket a jövőbeli kapcsolódásra a vállalkozásoddal, jelentsen ez vásárlást, előfizetést, együttműködést, vagy bármit amit a vállalkozásod kínál.
5. Kapcsolódik a tevékenységedhez
A lead magneted létrehozásának egyik kulcsfontosságú szempontja, hogy kapcsolódjon a tevékenységedhez és termékeidhez. A tartalomnak tükröznie kell, hogy megérted a célközönséged valódi problémáit, és ismered a megoldás rájuk. Mutasd meg, hogy tudsz segíteni nekik elérni azt, amire igazán vágynak.
Plusz pont ha mindezt úgy tudod tálalni, hogy az hasson az érdeklődő érzéseire. Hatékonyabb lesz a lead magneted, ha nem csupán információt adsz át, hanem eléred, hogy érzelmileg is kapcsolódjanak az ajánlatodhoz.
6. Vonzó és profi benyomást kelt
A lead magnet hatékonyságának növelése érdekében kiemelten fontos a vonzó megjelenés. Az ajánlatnak meg kell ragadnia a látogató figyelmét és cselekvésre kell ösztönöznie, azaz az e-mail címének (és keresztnevének) megadására.
Nem elég ha az ajánlatod profi és magas értékű, annak is kell tűnnie. Azért mert ingyenes nem jelenti azt, hogy ingyenesnek kell kinéznie. A jó minőségű grafikák, mockupok és képi anyagok segítenek a látogató fejében valódi pénzbeli értéket kialakítani, és elérni, hogy a tartalmad értékes és megbízható benyomást keltsen.
Összegzés
Talán kicsit sok ez így egyszerre, és nehéz lehet minden pontnak megfelelni, ezért, hogy ne tartson örökkévalóságig megalkotni a tökéletes lead magnetedet, törekedj „akész jobb, mint a tökéletes” elvre, azaz ha nem is felel meg az ajánlatod minden pontnak, de elég jó, akkor tedd nyilvánossá és kezdjen el érdeklődőket szerezni a vállalkozásodnak. Az első pontnak azonban minden körülmények között érvényesülnie kell, azaz az ajánlatod legyen konkrét!
10 vonzó lead magnet ötlet
Ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy mégis hogy néz ki egy lead magnet, milyen formái léteznek. Általában bármi jó lehet, ami a célközönséged problémáira és vágyaira megoldást nyújt. De hogy valami konkrét dolgot a kezedbe adjunk, következzen most egy lista a legkülönfélébb példákkal, amelyek segítenek beindítani a fantáziádat.
1. Útmutató és esettanulmány
Az útmutatók és esettanulmányok a legelterjedtebb lead magnet típusok közé tartoznak, amelyek izgalmas tudást és konkrét példákat kínálnak.
Az útmutató egy kompakt formában összefoglalt információhalmaz, ami lehetővé teszi a gyors és hatékony tudásátadást. Azonban légy óvatos ezzel a fajta lead magnettel, mert könnyű bő lére, és mindenre kiterjedő útmutatót írni, amivel megsérted a legfontosabb szabályt, hogy mindig légy konkrét.
Az esettanulmány egy olyan történetet mesél el, amelyben egy személy vagy vállalkozás jelentős változást ért el. Ezek a történetek vonzóak, mert bemutatják, hogy valaki hogyan alakította át helyzetét, és érte el a céljait. Az ügyfelek mindig azokra a megoldásokra vágynak, amelyek transzformációt hoznak az életükbe vagy vállalkozásukba. Az esettanulmányok ilyen transzformációkat mutatnak be, és inspirációt nyújtanak azok számára, akik hasonló célokat szeretnének elérni.
2. Csekklista
A csekklisták szintén rendkívül hatékonyak. Ez a lead magnet típus kiválóan alkalmas arra, hogy egy rövid és konkrét tudást adjon át. A csekklista leginkább egy rövid (1-2 oldalas) anyag, ami egy specifikus pontra fókuszál.
Ez a tudásanyag nem feltétlenül egy felsorolás vagy lista, aminek az elemeit ki lehet pipálni, hanem elkészíthető valamilyen képlet, gondolattérkép vagy terv formájában is, így segítve az embereket a lényeges információk gyors és hatékony megértésében. Érdemes megjegyezni, hogy ez a tartalom típus nem mindig egy konkrét tudást ad át, sokszor inkább összegzése például egy könyvnek, blog cikknek vagy bármilyen tudásanyagnak.
3. Sablon
A sablonok rendkívül hasznos és könnyen használható lead magnet típusok. Hasonló az útmutatóhoz, viszont a sablon sokkal hatékonyabb az érdeklődők szempontjából, hiszen az előre elkészített sablont könnyedén beilleszthetik vagy importálhatják a megfelelő helyre, így minimalizálva az erőfeszítéseiket.
Az előre elkészített állapotukban rejlő kényelem és hatékonyság vonzóvá teszi őket az emberek számára. A sablonok lehetővé teszik, hogy gyorsan és egyszerűen hozzáférjenek olyan formai vagy tartalmi mintákhoz, amelyek segítik őket a feladataik elvégzésében.
A sablonok lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy szinte azonnal élvezhessék az elkészített tartalmat. Ezek a lead magnetek különösen akkor hatékonyak, ha az embereknek gyors és pontos útmutatásra van szükségük egy adott folyamat vagy tevékenység során.
4. Eszközkészlet vagy forráslista
Az eszközkészlet vagy forráslista kiváló lehetőséget nyújt a megfelelő célpiac számára, mivel átfogóan összefoglalhatja azokat az eszközöket, amelyek segítik az érdeklődőket a céljaik elérésében.
Egy eszközkészlet vagy forráslista akár kezdőcsomagként is funkcionálhat, bemutatva azokat a fontos elemeket, amelyekre szükség lehet az adott területen való hatékony munkavégzéshez. Az eszközkészletek gyakran bizonyos cégek vagy szakértők által kifejlesztett eszközök vagy módszerek, amelyekkel könnyebbé teszik a feladatvégzést.
5. Webinárium
Az élő videós előadások, röviden webinárok, amelyek online formában, egyetlen alkalommal kerülnek megrendezésre, kiváló lehetőséget nyújtanak a tudás megosztására és az interakcióra. Az érdeklődők szemszögéből a webinárium legnagyobb előnye, hogy az interneten keresztül bárhonnan csatlakozzanak az eseményhez.
A webináriumok a legkülönbözőbb iparágakban alkalmazhatók, akár rendszeres időközönként is. Ezek az események lehetővé teszik a résztvevők számára, hogy élőben hallgassák meg az előadókat, kérdéseket tegyenek fel, és interaktív módon részt vegyenek az előadáson. A webinárokat automatizálni is lehet, bár először érdemes kitesztelni, hogy mi működik a legjobban az adott célközönségnél, ami akár több hónapos folyamatot is felölelhet.
6. Videótréning
A videótréningek erőteljes lead magnetek lehetnek. A videók lehetővé teszik a célközönség számára az azonnali tudás megszerzését, a tartalomszolgáltatók számára pedig, hogy szakértővé váljanak a nézők szemében. Ha megfelelő hosszúságú videót készítesz, a közönség nagy eséllyel megnézi a teljes tartalmat, lehetőséget adva a tudásmegosztásra és az értékesítésre.
Videótréningek készítése nem feltétlenül igényel professzionális felszerelést. A telefonnal készített videók is ugyanolyan hatásosak lehetnek. Azoknak, akik nem szeretnének szerepelni a videóban, lehetőségük van képernyőrögzítő szoftverekkel dolgozni, és így narrált prezentációkat vagy bemutatókat készíteni.
7. Ingyenes próba
Az ingyenes próbaverzió hatékony lead magnetek lehetnek szoftvercégek számára. Az ilyen típusú ajánlatok lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy kipróbálják a szoftvert, mielőtt elköteleznék magukat a vásárlás mellett. Ez nem csak a potenciális vásárlóknak nyújt hasznos élményt, de a vállalkozásnak is lehetőséget ad arra, hogy megmutassa a termék értékét.
Például az olyan webáruházkészítő platformok, mint a Shoprenter vagy Shopify lehetőséget ad a felhasználóknak, hogy ingyenesen kipróbálják a szoftvert pár napig vagy pár hétig, mielőtt elő kéne fizetniük a használatára. Másik példa az e-mail küldő szoftverek, mint a SalesAutopilot, MailerLite vagy Mailchimp, ahol jellemzően nem időhöz hanem használathoz kötött – például listaméret vagy kiküldött levelek száma – kipróbálási lehetőségeket biztosítanak.
8. Kedvezmény, ingyenes szállítás vagy kupon
A kedvezmények, ingyenes szállítás vagy kuponok hasznos lead magnetek lehetnek, különösen azoknak a vállalkozásoknak, amelyek fizikai termékeket értékesítenek. Ezek az ajánlatok vonzó lehetőséget kínálnak a vásárlóknak, hogy megtakarítsanak a vásárlás során, vagy ingyenes szállítással élvezhessék megrendelt termékeiket. A kedvezmények és kuponok használata még eredményesebb lehet, ha azokat stratégiailag, az értékesítési folyamat megfelelő pontjain használod. Ennek segítségével nem csak az értékesítési volumened nőhet, hanem hűség is alakulhat a vásárlóid körében.
Fontos azonban megjegyezni, hogy míg a kedvezmények és kuponok lehetnek hatékonyak az e-mail címek gyűjtésére és a konverzió növelésére, a hideg látogatókat nem feltétlenül győzik meg olyan hatékonyan és nem is igazán szűrik az érdeklődőket. Ezek az ajánlatok inkább meglévő érdeklődők vagy vásárlók további bevonására és ösztönzésére szolgálnak.
9. Kvíz, kérdőív és teszt
Az online kvíz, felmérés vagy teszt remek módszer a potenciális ügyfelek bevonására. Ezek a szórakoztató és interaktív eszközök lehetővé teszik, hogy az érdeklődők részt vegyenek a tartalom létrehozásában, miközben értékes információkat szerezhetsz róluk. Az eredményeik eléréséhez általában meg kell adniuk az e-mail címüket az érdeklődőknek, ami lehetőséget teremt az értékesítési folyamat további lépéseire.
Az emberek szeretik a teszteket és kvízeket, mert személyre szabott eredményeket kapnak, amelyek relevánsak lehetnek az érdeklődési körük és igényeik alapján. Emellett a kvízek és felmérések segíthetnek jobban megérteni a látogatók preferenciáit és viselkedését, amelyek alapján szegmentáltabb és célzottabb marketing stratégiát lehet kidolgozni.
10. Értékesítési anyagok, árlista vagy katalógus
A potenciális ügyfelek számára az árak és termékleírások elérhetősége gyakran kulcsfontosságú információ, amely meghatározza döntésüket. Ezen információkért cserébe elkérheted az e-mail címüket, ami lehetővé teszi számodra, hogy kapcsolatban maradhass velük, és további értékesítési lehetőségeket kínálj.
Az árlista vagy katalógus jó lead magnet olyan helyzetekben, ahol az érdeklődők aktívan kutatják a termékeket vagy szolgáltatásokat, és információra van szükségük ahhoz, hogy döntést hozzanak. Az ilyen típusú anyagok szegmentálhatják az érdeklődőket az alapján, hogy milyen árkategóriát vagy termékcsoportokat preferálnak.
Hogyan teszteld ötleteidet
A lead magnet készítés nem kockázatmentes. Előfordulhat, hogy rengeteg időt, energiát és akár pénzt is beleraksz az elkészítésébe, és végül alig hoz érdeklődőket. Ahogy az e-mail marketing és általában az egész online értékesítés nem egy egzakt tudomány, úgy a lead magnetedből is több lépésen, kísérletezéseken keresztül, folyamatos fejlesztésekkel tudod kihozni a maximumot.
Ahhoz, viszont, hogy ezt az utat lerövidítsd, a következő lépéseken érdemes végigmenni:
- Először is gondold végig az ideális ügyfeleid legnagyobb problémáit illetve, hogy milyen céljaik vannak, és te hogyan tudsz ezekben segíteni nekik.
- Kezdj el gondolkodni, hogy milyen ajánlatot tudnál elkészíteni nekik, és írj le 20 ötletet. Az első 5-10 könnyen fog jönni, és ahogy haladsz előre úgy lesz egyre nehezebb, de sokszor a végén születnek a legjobb gondolatok, szóval ne add fel túl könnyen.
- A leírt ötleteket fogalmazd meg rövid és figyelemfelkeltő címekké, például “21 módszer, hogy lefogyj 5 kilót két hét alatt” vagy “12 dolog, amit a hatékony vezetők másképp csinálnak”.
- Azokat az ötleteket, amiknél úgy érzed, hogy nem jó irány, vesd el, húzd ki a listáról, de végeredményben legalább 5-10 címet érdemes megtartani.
- Most végezz felmérést, akár jelenlegi ügyfeleidnél, akár a potenciális ügyfeleid és vásárlóid körében. Ha vannak olyan Facebook csoportok, vagy más közösségek ahol nagy számban jelen van a célközönséged, akkor érdemes őket is bevonni. Készíts egy Google kérdőívet és szavaztasd meg az általad kiválasztott ötleteket.
Ha ezt megteszed, már jelentősen csökkentetted a kockázatot, hogy feleslegesen foglalkozz olyan ajánlattal, ami nem hozza az eredményeket. Na de hogyan tovább?
Miután a piackutatással megvannak az eredmények, válaszd ki a legtöbb szavazatot kapott ötletet és dolgozd ki. Készíts hozzá landing oldalt és kezdd el meghirdetni. Folyamatosan végezz A/B teszteket, először a landing oldalon módosíts, aztán a célközönség beállításokon. Ezekkel addig kísérletezz amíg nem hoz olyan számokat a lead magneted, amit elvársz tőle.
Ha bárhogy próbálkozol, nem hozza a számokat, akkor pár hét után inkább állítsd le a hirdetéseket és térj vissza az alapokhoz, próbálkozz másik lead magnettel. Ha viszont sikerül jó számokat produkálnia, és esetleg az érdeklődőknek be tudsz mutatni egy kezdőcsomagot, más néven belépő terméket, ami generál némi vásárlást és hoz annyi bevételt, hogy fedezze a marketing költségeidet, akkor jó munkát végeztél és akár meg is növelheted a hirdetés büdzsét, hiszen végeredményben megtérül és ilyenformán ingyen jönnek az érdeklődők.
Az itt leírtakat használd belátásod szerint a saját felelősségedre. Ez egy rövid útmutató, amely segíthet a hatékony lead magnet készítésben, de nem minősül tanácsadásnak.
Végszó
Napjainkban elengedhetetlen szinte minden vállalkozás számára, hogy legyen online jelenléte. Közösségi média oldalakra és weboldalakra kétségkívül szükség van, de az egyik leghatékonyabb eszköz az érdeklődők gyűjtésére és vásárlás generálására továbbra is az e-mail lista.
Az e-mail a leguniverzálisabb kommunikációs forma, és ez az egyetlen csatorna amely 100%-ban a tiéd. Minél hatékonyabb lead magnetet tudsz készíteni, annál gyorsabban fog nőni az e-mail listád, és ahogy egyre többen csatlakoznak a követőtáborodhoz, úgy az értékesítési kampányok során egyre nagyobb bevételeket realizálhatsz.
Ez az egész a nagy számok törvényére épül. Ha egy kampány során a követőtáborod mondjuk 5%-a vásárol, akkor nem mindegy, hogy egy 1.000 vagy 10.000 fős e-mail listáról van szó. Ezért olyan fontos a hatékony lead magnet készítés és a nagy számú érdeklődők bevonzása a vállalkozásodba.
Azt viszont ne feledd, hogy a munka nem ér ott véget, hogy bevonzod az érdeklődőket a vállalkozásodba, csatlakoznak az e-mail listához, aztán egyszer csak kampányolsz és várod az eredményeket. Az értékesítés gyakran a bizalomról és a kapcsolatépítésről szól. A kapcsolatépítés folyamata elengedhetetlen ahhoz, hogy az érdeklődő megbízzon benned és kipróbálja a termékedet. A rendszeres értékes tartalmak segítenek megalapozni a bizalmat, ami segíti a követőidet a pozitív vásárlási döntés meghozatalában.
Az email lista hatalmas potenciált hordoz, hogy hűséges és elégedett vásárlókat szerezz, ami hosszú távon növekvő üzleti sikerhez vezethet.