Hogyan dolgozd ki a PPC marketing stratégiádat?

Olvasási idő: 12 perc

Hogyan dolgozd ki a PPC marketing stratégiádat borítókép

A PPC hirdetések hatalmas lehetőséget kínálnak a vállalkozásoknak, hogy elérjék és bevonják a célközönségüket a világ legnépszerűbb közösségi platformján és keresőjén keresztül. Ahhoz azonban, hogy ezek a hirdetések valóban hatékonyak legyenek, és értékes eredményeket hozzanak, szükség van a megfelelő tudásra és stratégiára.

Ez a blogcikk arra összpontosít, hogy megmutassa neked mindazokat a kulcsfontosságú tényezőket és praktikákat, amelyekkel a PPC hirdetéseidet sikerre viheted. Először a fizetett hirdetések működéséről, majd az előnyiről lesz szó, később pedig a stratégiai tervezés alapjait osztjuk meg veled.

Hogyan működik a PPC?

Leegyszerűsítve a PPC – Pay Per Click, azaz kattintásonkénti költség – egy olyan marketing modell, amely lehetővé teszi, hogy megjelenítsd a hirdetéseidet különböző felületeket, és mindössze akkor fizess, amikor az egyik hirdetésed elérte a célját, tehát meggyőzte a felhasználót, hogy rákattintson, így eljutva a weboldaladra.

Ennek a hirdetési formának a két legnagyobb eszköze a Facebook és a Google. Mindkét felületen be tudod állítani, hogy kiknek jelenjen meg a hirdetésed, de míg az előbbinél célközönséget tudsz meghatározni, addig az utóbbinál kulcsszavakkal kell dolgoznod.

Mielőtt továbblépnénk a PPC marketing előnyeire, fontos megjegyezni, csakúgy mint minden szakmának, úgy a különböző marketing területeknek is megvannak a maga rövidítései és egyedi kifejezései, amivel érdemes tisztában lenni. Ha még nem mozogsz otthonosan a témában, akkor mindenképpen olvasd el a30 legfontosabb PPC marketing kifejezésekkel kapcsolatos cikkünket.

PPC hirdetések előnyei

Költséghatékony

A PPC hirdetési kampányokkal teljes mértékben kontrollálhatod, mennyit vagy hajlandó elkölteni. Ezen kívül, mivel csak akkor fizetsz, amikor a látogatók rákattintanak a weboldaladra vagy landing oldaladra vezető linkre, ezért bizonyos konverziós arányok mellett egyszerűen számolhatsz a megtérüléssel is.

Gyors eredményeket hoz

Bár az organikus elérés (SEO) szintén remek lehetőség az érdeklődő szerzésre, néha hónapok vagy akár évek is eltelhetnek, amíg az első oldalon megjelensz a keresőmotorok találati oldalán.

Ha kezdő vagy kisvállalkozás vagy, valószínűleg nincs időd várni az organikus forgalom hatásának beérésére. Itt jönnek képbe a PPC hirdetések. Jól beállított PPC hirdetésekkel akár pár óra alatt (a kampány felépítését és indítását követően) a keresési találatok élére és a közösségi média hírfolyamok közepébe kerülhetsz.

Könnyű beállítani, nyomon követni és tesztelni

A kulcsszavak és célközönség meghatározását, a hirdetés elhelyezését vagy a költségvetést könnyen beállíthatod és ellenőrizheted a PPC kampányaid során. Emellett futtathatszA/B teszteket különböző hirdetésekkel, hogy beazonosítsd azt, amelyik a legnagyobb megtérülést hozza. Majd növelheted azoknak a hirdetéseknek a költségkeretét (a kampányon keresztül), amelyek jól teljesítenek.

Egyedi célzásokat tudsz beállítani

A PPC hirdetések segítségével átugorhatsz a hideg közönségen, és egy olyan meleg közönséget célozhatsz meg, amely kész a termékeid és szolgáltatásaid megvásárlására.

Ajánlatot tehetsz azokra a kulcsszavakra, amelyekre a problémával rendelkezők keresnek rá, meghatározhatsz demográfiai adatok alapján egy célközönséget, vagy létrehozhatsz remarketinget, amellyel megcélozhatod azokat, akik már jártak a weboldaladon.

Az algoritmus változásoknak kevés hatása van a PPC hirdetésekre

A Google számos algoritmus változása és a 200 rangsor faktor miatt az organikus forgalom megszerzése a keresőmotorokból kissé instabilabb a PPC hirdetésekhez képest. A PPC hirdetések esetében nem kell aggódnod az algoritmus változások miatt.

Tárhely.Eu logó
Élen az üzemeltetésben
Magyarország első számú legnépszerűbb tárhely szolgáltatója

A hirdetésekből szerzett tapasztalataid javíthatják a SEO stratégiádat

Ne vesd el teljesen akeresőoptimalizálást (SEO), a fizetett hirdetéseidet inkább kiegészítőként alkalmazd, nem pedig helyettesítőként. A hirdetéseknek hála hetek vagy akár napok leforgása alatt láthatod, hogy mely kulcsszavak is kifejezések hoznak nagyszámú és jó minőségű forgalmat. Az így szerzett tapasztalatodat felhasználhatod a keresőoptimalizálás során, így sokkal jobb eredményeket elérve hosszútávon.

Hogyan építs fel egy PPC kampányt

Most, hogy megérted a PPC előnyeit, nézzük meg, hogyan érdemes megtervezni egy minőségi PPC kampányt, amit aztán felhasználhatsz a Google Ads, a Facebook Business vagy egyéb platformok felületén.

Az alábbi listát nem feltétlenül lépésről lépésre kell megvalósítanod, de mindegyiket végig kell gondolnod annak érdekében, hogy hatékony marketingkampányt hozz létre.

Határozz meg üzleti célokat, marketing célokat és mutatókat

A hirdetéseid összefüggésben kell legyenek az üzleti céljaiddal. Tehát először is gondold végig, hogy a vállalkozásod szintjén mit szeretnél elérni, a marketing tevékenységed hogyan fog hozzájárulni ehhez, illetve mennyit vagy hajlandó költeni, hogy elérd.

Ezek alapján jön a PPC kampány megtervezése, amely az üzleti érdekeidhez kapcsolódó cél-orientált stratégiával kezdődik. Fontos tisztázni, melyik marketing cél irányítja a kampányt, mivel a PPC sokféle lehetőséget kínál. A leggyakoribb PPC célok közé tartozik a márkaismertség növelése, leadek gyűjtése és az értékesítések generálása. Mindegyik cél a vásárlási folyamat egy szakaszához kapcsolódik: ismertség, figyelem, és vásárlás.

Fontos, hogy a vállalkozás szükségleteinek megfelelően testreszabjuk a PPC kampányokat, például egy B2B vállalkozás hosszabb értékesítési ciklust igényelhet, míg a fogyasztói e-kereskedelem esetében azonnali vásárlásra is ösztönözhetünk. A következő bekezdésekben megvizsgáljuk ezeket célokat.

  • Amárkaismertségazt mutatja meg, mennyire ismeri fel a célközönséged a márkádat. Jó ötlet lehet display hirdetéseket létrehozni erre a célra, hiszen így képet és szöveget is el tudsz helyezni számtalan helyen. A márkaismertséget felmérésekkel és közvetlen organikus forgalom segítségével mérheted.
  • Alead generálás a releváns célközönség és a vonzó landing oldal eredménye. Ha vállalkozásod nem feltétlenül az azonnali online értékesítésre épül, gyűjthetsz leadeket – potenciális érdeklődők e-mailes elérhetőségét -, amin keresztül tartani tudod velük a kapcsolatot, bizalmat tudsz építeni, majd amikor eljön az idő, értékesíteni.
  • Azeladásokataz alapján mérheted, hogy mennyit értékesítettél termékedből vagy szolgáltatásodból a hirdetéseiden keresztül. Ezt CRM szoftverekkel és UTM paraméterezéssel tudod a legkönnyebben nyomon követni.

Miután meghatároztad ezeket a célokat, fel kell állítanod mérőszámokat, amelyek alapján mérni tudod a marketing tevékenységet sikerességét. Kiváló mérőszám lehet például a CPA és a vásárlások száma.

Válaszd ki a céljaidnak megfelelő PPC platformokat

Most, hogy meghatároztad a célodat, a következő logikusan felmerülő kérdés a hol hirdessek(?). Több tucat online platform áll rendelkezésedre, de a legjobb választást két dolog határozza meg, a kiválasztott cél és, hogy melyik szolgáltatás nyújtja a legjobbROI-t.

A legnépszerűbb hirdetési platformok könnyen használhatók, széles körben elterjedtek, és kis költségkerettel is el lehet kezdeni, ezért nem feltétlenül szükséges alternatívákat keresni. Amikor platformot választasz, gondold át a kulcsszavak elérhetőségét, célközönséged szokásait és hirdetési költségvetésed.

Hányszor hallottad már azt a kifejezést, hogy máris rákeresek a Google-ön? Valószínűleg többször, mint megszámolhatnád, éppen ezért a Google Ads a fizetett hirdetések királya. A Google átlagosan, több mint 90.000 keresést dolgoz fel másodpercenként, ami rengeteg lehetőséget kínál a kulcsszavak célozására. A hátránya az, hogy egyes kulcsszavakra nagy a verseny ezen a platformon, ami nagyobb hirdetési költséget jelenthet.

Aki a Google-t használja a problémái megoldására vagy vágyai kielégítésére, abban megérett a vásárlás szándéka, így a keresőből érkezőket érdemes lehet a vásárlási folyamatba becsatornázni.

Tárhely.Eu logó
Élen az üzemeltetésben
Magyarország első számú legnépszerűbb tárhely szolgáltatója

Facebook Ads (Meta Ads)

A Facebook Ads egy szintén nagyon népszerű és hatékony platform a fizetett hirdetésekhez, főleg a specifikus célzási lehetőségei miatt. A Facebook lehetővé teszi, hogy érdeklődés, demográfia, földrajz és viselkedés alapján célozd meg a felhasználókat. Ezenkívül a Facebook lehetővé teszi a natív hirdetéseket, ami azt jelenti, hogy a hirdetések beolvadnak a hírfolyamba. Plusz előnye, hogy a Facebookon való hirdetéssel együtt az Instagram felületén is megjelennek a hirdetéseid.

Mivel a Facebookon a hirdetéseiddel megszakítod a felhasználókat, ezért a vásárlás generálása mellett hatékonyan használhatod lead generálásra is.

Válaszd ki a kampány típusát

Nem csak azt kell tudnod, hogy hol fogsz hirdetni, hanem azt is, hogyan. Számos különböző kampány típus létezik, amelyek kiválasztása attól függ, hogy hol éred el a közönségedet. Ez nem azt jelenti, hogy ne hirdethetnél különböző módon; akár kampánytípusok kombinációját is kipróbálhatod, amennyiben folyamatosan tesztelsz és módosítasz.

  • Akeresési hirdetések a PPC leggyakoribb típusai, és azokra a szöveges hirdetésekre utalnak, amelyek megjelennek a keresőmotor találati oldalán.
  • Adisplay hirdetéseklehetővé teszik, hogy képalapú hirdetéseket helyezz el mások weboldalán. Számos módon tudsz hozzáférni display hálózatokhoz, de a legismertedd a Google Display Hálózata.
  • Aközösségi hirdetésekkel szinte bármilyen hirdetést megjeleníthetsz a közösségi médián, ideértve a Facebookot, Instagramot és a LinkedInt, ahol azért fizetsz, hogy megjelenj a célközönséged hírfolyamában, a profiljukon vagy, amit az adott platform kínál.
  • Aremarketingsorán sütiket (cookie-kat) vagy egy e-mail listát tudsz használni, hogy megcélozd azokat az embereket, akik korábban jártak a weboldaladon.
  • AGoogle Shopping a leginkább hatékony eszköz az e-kereskedelmi weboldalak számára. A hirdetésedet – ideértve a képet, az árat és egy rövid termékleírást – egy karusszelben (oldalra lapozható elrendezésben) jelenik meg egy keresési oldalon, a célcsoportra vonatkozó kulcsszavak alapján.

Végezz kulcsszókutatást

Minden hirdetés csoportnak, amit a Google felületén hozol létre, rendelkeznie kell egy kulcsszó halmazzal, amely alapján a keresőmotorok tudják, hogy mikor és hol jelenítsék meg hirdetéseidet. Végezz kulcsszó kutatás és határozz meg 5-10 kifejezést, amelyeknek összhangban kell lenniük a hirdetéseddel és a landing oldaladdal, hiszen aminőségi pontszámod ettől függ.

Ahogy halad az idő és gyűlnek a hirdetésekkel kapcsolatos adatok/eredmények, úgy tudod majd finomítani ezt a listát, ezzel is optimalizálva a kampányod működését. Nem feltétlenül az első kifejezések lesznek a legjobban, látni fogod, hogy egyed kulcsszavak több és jobb minőségű érdeklődőket hoznak, mint mások.

Határozd meg a célközönségedet

Ha a Facebookon hirdetsz, akkor minden hirdetés csoportnak rendelkeznie kell majd egy meghatározott célközönséggel. Az ideális célközönség kiválasztásával elérheted azokat az embereket, akik valószínűleg érdeklődnek a terméked vagy szolgáltatásod iránt.

Már a tervezés során meg kell határoznod a célközönséged legfontosabb demográfiai adatait, érdeklődési köreiket és viselkedési szokásaikat. A célcsoportot is folyamatosan tudod finomítani, ahogy látod az egyes hirdetések teljesítését, így még hatékonyabb kampányt elérve.

PPC tippek és trükkök a hatékony PPC stratégiához

Azt gondoltad, hogy ennyivel lezártnak tekintjük a dolgot? De bizony, hogy nem. Szeretnénk biztosra menni és megosztani a legjobb trükköket, hogy sikerrel járj a következő PPC kampányoddal. Tehát lássuk is mik azok a dolgok, amelyek segítenek maximalizálni az erőfeszítéseidet.

A hirdetés szövege

A hirdetés szövege kritikus fontosságú, mivel ez a pár soros szöveg kell meggyőzze az embereket, hogy rákattintsanak a hirdetésre. Éppen ezért fontos, hogy a hirdetés nyelvezete közvetlenül a célközönséghez szóljon, tartalmazza a fájó pontokkal vagy vágyott eredménnyel kapcsolatos kulcsszavakat, megoldást kínáljon, és nem utolsó sorban ösztönözzön a cselekvésre.

Hogy a legtöbbet hozd ki ebből a hirdetéseidből, győződj meg róla, hogy a hirdetésed szövege megfelel a következőknek:

  • Közvetlenül szól a célközönséghez
  • Tartalmazza a legfontosabb kulcsszavakat
  • Tartalmaz cselekvésre ösztönzést, hogy tudják az emberek, mit kell tenniük
  • Bemutat egy vonzó ajánlatot
  • Olyan nyelvezetet használ, ami illeszkedik a landing oldal szövegéhez
Tárhely.Eu logó
Élen az üzemeltetésben
Magyarország első számú legnépszerűbb tárhely szolgáltatója

A landing oldal

Vitathatatlanul az egyik legfontosabb eleme a marketing stratégiádnak a landing oldal, az a cél oldal a honlapodon, ahova az érdeklődőket eljuttatod, miután rákattintottak a hirdetésedre. Ennek az oldal nagyon célzottnak, a hirdetésedhez kapcsolódónak kell lennie, és azt kell nyújtania, amit a hirdetés ígért, mindezt egy zökkenőmentes felhasználói élményt keretein belül. Ez azért különösen fontos, mert ez az a pont, ahol a látogatóidból leadeket vagy jobb esetben vásárlókat konvertálsz.

Mit kell tartalmaznia egy jó landing oldalnak a konverziók növelése érdekében:

  • Erős cím, ami tükrözi a hirdetésed szövegét
  • Tiszta design és elrendezés
  • Reszponzív (mobilbarát) űrlap – amit könnyű használni minden felületen – egy figyelemfelkeltőCTA gombbal
  • Tartalmazza a legfontosabb releváns kulcsszavakat
  • Bemutatja vonzó módon azt az ajánlatot, amit a hirdetésedben ígértél

A/B tesztelés

A marketing kampányaid során sosem lehet száz százalékig biztos benne, hogy a hirdetési szöveged jó lesz. Éppen ezért a hirdetéseid A/B tesztelése kihagyhatatlanul fontos része a PPC kampányok optimalizálásának. Célja, hogy mind a kattintási arányodat (CTR), mind a konverziós arányodat növelje.

A hirdetések néhány fő elemét kell tesztelned:

  • A címsort
  • A leírást
  • A kreatívot ha van
  • A landing oldalt
  • Illetve keresőmotoros hirdetések (Google Ads) esetén a kulcsszavakat

Apró változtatások akár jelentős különbségeket is hozhatnak az eredményekben. Mindig csak egyetlen módosítást végezz el egyszerre, hogy nyomon követhesd annak hatását.

A ROI maximalizálása

A hatékonyROI elérése a hirdetési kampányok során azt jelenti, hogy figyelembe veszed a vásárlók élettartam értékét és megszerzési költségüket. Ez segít meghatározni, mennyit érdemes költeni egy új vezetőre, és mennyi bevétel generálható a fizetett hirdetésekből.

A hirdetésekre fordított költségek csökkentésének módjai közé tartozik a hirdetési költségvetés meghatározása előre, az alacsonyabb költségűCPA elérése és a minőségi pontszám (QS) javítása. A releváns hirdetések és magas QS alacsonyabb költségeket jelentenek.

A bevétel növelésére irányuló lépések magukban foglalhatják a konverziós arányok javítását és a minőségi érdeklődőkre koncentrálást a hirdetések szűkítésével. Minél jobb minőségű leadek érkeznek, annál nagyobb a valószínűsége a konverziónak és az új vásárlók megszerzésének.

Célcsoportok

A legtöbb platform lehetővé teszi, hogy meghatározz egy célközönséget, így spórolhatsz a marketing büdzséden és csak azok elé kerülhet a hirdetésed, akik számodra releváns és potenciálisan vásárolni fognak.

A Google ezt például részben úgy oldotta meg, hogy lehetőséget biztosít a termékedi feltöltésére, így olyan érdeklődők elé kerülhet a hirdetésed, akik éppen arra a termékre vagy szolgáltatásra keresnek, mint a tiéd.

Tárhely.Eu logó
Élen az üzemeltetésben
Magyarország első számú legnépszerűbb tárhely szolgáltatója

Licit beállítások

A licit beállítások lehetővé teszik, hogy növeld vagy csökkentsd a licitjeidet a teljesítmény alapján. Ezeket a beállításokat akár különböző kategóriák alapján is megteheted, például eszköz, demográfia, nyelv és így tovább.

Például a Google esetében, ha egy kulcsszó mobil eszközökön nem teljesít olyan jól, mint asztali gépeken, hozzáadhatsz egy negatív licit beállítást, így amikor valaki mobilon keresi a kulcsszavadat, az a szokásos licitednél X%-kal alacsonyabb lesz.

Egyedi ütemezés

A Google Ads felületén lehetőséged van beállítani egyedi hirdetési ütemezést, hogy a hirdetésedet csak meghatározott napokon és időpontokban jelenjen meg. Ez csökkentheti a hirdetési költséget és javíthatja a célközönséged számára a relevanciát.

A Sitelink kiterjesztések lehetővé teszik a hirdetésed kiegészítését további információval. Például, ha egy helyi üzlet szezonális promócióját hirdeted, hozzáadhatsz egy sitelink kiterjesztést a nyitvatartási időre és a helyszíned megjelenítéséhez. Ezek a kiterjesztések több helyet foglalnak el az keresőoldalak találatai között, és ezáltal kiemelkednek.

Konverziókövetés

A konverziókövetés azt figyeli, hogyan teljesít az oldalad. Ezt egy követőkód segítségével teheted meg, amit az oldalon kell elhelyezned, így amikor az érdeklődők megérkeznek az oldaladra, kitöltenek egy űrlapot, majd átkerülnek egy köszönő oldalra, akkor a követőkód ezt érzékeli, így hasznos információkat gyűjt, amelyeket felhasználhatsz a konverzió javítására.

Kulcsszó ellenőrzés

Ne hagyj túl sok időt két kulcsszó ellenőrzés között. Folyamatosan figyeld a Google felületén, hogy az egyes kulcskifejezések, hogyan teljesítenek. Magasabb liciteket adhatsz azokra a kulcsszavakra, amelyek a kampányod számára a legjobb eredményeket hozzák, és kikapcsolhatod vagy törölheted a többit.

Illeszkedési típusok

Google Ads fiókban beállítható illeszkedési típusok lehetővé teszik, hogy kiválaszd, milyen szorosan szeretnéd, hogy a hirdetésedet egy kulcsszó csoporttal kapcsolódjon. Négy illeszkedési típus van: széles, módosítottan széles, kifejezés és pontos illeszkedés. A Google a kiválasztott illeszkedési típusnak megfelelően jeleníti meg a hirdetésedet az eredmények között.

Negatív kulcsszavak

Az negatív kulcsszólista pedig azt mondja meg a keresőmotoroknak, hogy mely kifejezésekre nem szeretnél rangsorolni, ami ugyanolyan fontos, mint sima kulcsszavak listája. Előre is beállíthatsz néhányat, és valószínűleg később azok a kulcsszavak is felkerülnek a listára, amelyek nem teljesítenek olyan jól a kampányban, vagy nem olyan érdeklődőket hoz, amelyekre szüksége van a vállalkozásodnak.

PPC Kezelés és Követés

A fizetett hirdetés nem egy beállítom és elfelejtem jellegű dolog. Szükség van a hirdetéseid kezelésére és folyamatos monitorozására annak érdekében, hogy optimális eredményeket érj el. A kezelés, elemzés és követés kulcsfontosságú a PPC kampányok szempontjából, mert értékes betekintést nyújtanak és segítenek hatékonyabb kampány létrehozásában.

Mi az a PPC kezelés?

A PPC kezelés számos technikát magában foglal, mint például célok beállítását és finomhangolását, A/B teszteket, új kulcsszavak bevezetését, konverziós utak optimalizálását és kampánytervek átstrukturálását. A kezelés azt jelenti, hogy alaposan elemzed és folyamatosan optimalizálod a stratégiádat, figyelembe véve a kulcsszavak hatékonyságát, valamint a költségvetés kezelését és elosztását. Emellett fontos a különböző hirdetési platformok és szolgáltatók figyelemmel követése, mivel változásaik jelentős hatással lehetnek a kampányokra. A hatékony PPC kezelés segíthet a maximális ROI elérésében és érdemes lehet megfontolni a PPC kezelő eszközök használatát a kampányok hatékony nyomon követéséhez és optimalizálásához.

PPC Eszközök és Szoftverek

A PPC kezelő eszközök könnyebbé tehetik a merőszámok figyelemmel követését. A megfelelő szoftver segíthet könnyen olvasható táblázatokba rendezni az adatokat, amely így betekintést nyújt a hirdetési teljesítményedbe. Amikor ilyen eszközöket keresel, olyan funkciókat érdemes vizsgálni, mint: több felhasználó támogatása, keresztplatformos kezelés, A/B tesztelés, ütemezés, riportálás és hirdetés minősítés.

Íme egy lista néhány népszerű, magas értékelésű PPC szoftverről:

  • AHubSpot segít nyomon követni és kezelni a kampányod változó elemeit, egyszerűsíti az adatokat, kulcsszavakat és segít az A/B tesztjeid nyomon követésében.
  • AWordStream automatizálja a PPC kampány beállítások fárasztó és monoton részeit és segít az adatok kezelésében.
  • ANinjaCat lehetővé teszi az összes analitikai adat összevonását több platformról egy riportban, így egy helyen követheted nyomon az egész kampányodat.
  • AzOptmyzr az egyik legteljesebb PPC támogatást kínálja a létrehozástól a riportolásig, és ingyenes próbaverziót kínál.
  • ASEMRush segíthet a PPC kampányod legfontosabb részének, a kulcsszavaknak a kezelésében. Találhatsz releváns kulcsszavakat, kezelheted és optimalizálhatod a kulcsszólistáidat, és létrehozhatsz negatív listákat.
  • AzUnbounce egy olyan landing oldal építő, amelyet használhatsz különböző PPC kampányokhoz különféle oldalak létrehozásához.
  • ADatabox segít a vállalkozásoknak követni hirdetéseik teljesítményét és kulcsfontosságú mutatókat megjeleníteni egyetlen irányítópulton. A Databox előrejelző elemzését is használhatod, hogy becslést készíts arról, hogy hirdetéseid jövőbeni teljesítménye hogyan alakulhat.
  • AzAhrefs több, mint egy SEO eszköz. Az Ahrefs segítségével ellenőrizheted, hogy mennyire teljesítnek a PPC hirdetéseid. Az Ahrefs segítségével kémkedhetsz is a versenytársaid kulcsszavai után.
Tárhely.Eu logó
Élen az üzemeltetésben
Magyarország első számú legnépszerűbb tárhely szolgáltatója

Összefoglalás

Akár most indult a céged vagy már évtizedek óta a piacon vagy, a PPC hatalmas lendületet adhat a versenytársaid előtt, és a keresőmotorok találati listájában is előkelő helyet szerezhet. Ebben az útmutatóban olyan elemekről olvashattál, amelyek segítenek létrehozni egy hatékony PPC kampány stratégiát a weboldalad forgalmának és a konverziód növeléséhez.

Forrás #1,Forrás #2

Tárhely.Eu logó
Élen az üzemeltetésben
laptop
Magyarország
első számú legnépszerűbb
tárhely szolgáltatója
Oszd meg! Szólj hozzá!
Facebook
Telegram
WhatsApp
Email

Miért a Tárhely.Eu a legjobb választás?

Scroll to Top