Mit tegyünk, ha SPAM-et kapunk?

Spam

A spam szó a Monthy Python repülő cirkusza című sorozat egyik részéből ered, amikor egy étteremben a pincér a vendégeknek ételt ajánl, és a „spam”, azaz a löncs szó minden fogásban fellelhető volt, mely azt próbálja jelezni, hogy minél többször kapunk kéretlen levelet, annál bosszantóbb. A spam szót azokra az elektronikus levelekre használjuk, melyeket kéretlenül küldenek, túlnyomórészt valamilyen szolgáltatást vagy terméket kívánnak vele értékesíteni.

.

Hazánkban meglehetősen elterjedtek az úgynevezett „engedélykérő” spamek, melyek ugyanúgy, mint a többi spam, előzetes beleegyezésünk nélkül kerülnek küldésre, csupán azzal a megtévesztéssel, hogy egy bizonyos tévesen értelmezett jogszabályra hivatkozik a feladó. Mivel azonban ezen levél is előzetes jóváhagyásunk nélkül érkezik, és valamilyen szolgáltatást, terméket kívánnak vele értékesíteni, vagy információkat közölni az esetleges későbbi vásárlás lehetőségével, kéretlen elektronikus hirdetésnek minősül. Csak abban az esetben van lehetőség bármilyen tájékoztató küldése postafiókunkra, jogi következmények nélkül, ha előzetesen beleegyezésünket adtuk, például egy weboldalon feliratkoztunk hírlevélküldésre, vagy valamilyen promóció, vásárlás alkalmával személyes adatainkat megadtuk, és engedélyeztük, hogy a későbbiek folyamán értesítést küldjenek részünkre e-mailben.

.

Szinte elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb felkerüljön e-mail címünk egy spam listára. Ezért fontos, hogy használjunk spam szűrőt, melyet az internetről ingyenesen is letölthetünk, ha nem akarunk fizetős szoftvert használni.  Egy ilyen program segítségével különböző szempontok – feladó, tárgy, tartalom – alapján tudjuk értékelni beérkező leveleinket, és automatikusan akár a szemetesbe helyezhetjük a számunkra felesleges küldeményeket. A Tárhely.Eu Ügyfeleinek nem kell aggódniuk, hisz a világ legmegbízhatóbb listái alapján ítélik rendszereink SPAM-nek vagy normál levélnek a levelet. Viszont érdemes, hogy kerüljük e-mail címünk nyilvános megadását honlapokon, ha pedig információkat, ajánlatokat kérünk, űrlapokat töltünk ki, előnyös egy erre a célra használt másodlagos e-mail cím létrehozása.

.

Ha mégis minden igyekezetünk ellenére nem várt, kéretlen elektronikus küldemény érkezik, ne kattintsunk semmilyen linkre, ami szerepel benne, ne válaszoljunk rá, és legfőképpen kerüljük az ilyen módon felkínált szolgáltatások, tárgyak vásárlását, mert ezzel az internetes bűnözők munkáját segítjük. A legjobb és leggyorsabb, amit a kéretlen levelekkel tehetünk, hogy gondolkodás nélkül töröljük. Amennyiben időnk engedi, és segítenénk a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) munkáját, érdemes bejelentést tenni, hogy a törvényszegők elnyerjék méltó büntetésüket. Mivel meglehetősen sok hatóság a rendelkezésünkre áll, hogy segítségünkre siessen, az útvesztőben kívánunk irányvonalat mutatni, hogy melyik hatósághoz milyen panasszal fordulhatunk.

.

Ha elektronikus hirdetést kapott, előzetes beleegyezése nélkül, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Hivatalától kérhet felügyeleti eljárás keretein belül kivizsgálást. Ezen igényét benyújthatja postán, vagy e-mailben. Amennyiben a hirdetés tartalma sérti Önt, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál tud panaszt tenni. Ha pedig személyes adataiban tapasztalt visszaélést az adatvédelmi biztoshoz, illetve a bírósághoz fordulhat.

.

Hazánkban a spammerek könnyedén azonosíthatóak, mivel túlnyomórészt saját internet előfizetésükön keresztül bonyolítják az akciójukat. Ilyen esetben rendkívül könnyen kideríthető a spam származása, így mivel a törvény és szerződés szegéről van szó, elengedő az internetszolgáltató felé jelezni, továbbítva a spamet, hogy milyen tevékenységet végez az ügyfelük. Mivel a spam küldése Magyarországon törvénytelen, így a szolgáltatónak jogában áll a szerződést felmondani az ügyfelével. A tárhely szolgáltatót is érdemes értesíteni az illegális tevékenységről, akinek először figyelmeztetnie kell a szabálytalankodó ügyfelet, majd ha tovább folytatja a spamelést, jogellenes tevékenység miatt a szolgáltatást korlátoznia, a szerződést pedig felmondani van lehetősége.

Share

3 hozzászólás a következő cikkhez: “Mit tegyünk, ha SPAM-et kapunk?”

  1. Buzogány László írta:

    Például feljelenthetjük a SpamWiki-nél az illetőket, vagy az ott leírt helyek valamelyikén. Vagy megszívatjuk valamilyen spam-csapdával: http://www.weblap.ro/keretlen-emailek-spam-csapda

  2. Hogyan kaphatunk spamet saját e-mail címről? | Tárhely.Eu Blog írta:

    […] ügyfeleinknek. A témába vágó bejegyzéseinket a http://blog.tarhely.eu/?s=spam és a  http://blog.tarhely.eu/2009/10/26/mit-tegyunk-ha-spam-et-kapunk/ oldalokon érhetik el.  Eredményes védekezést […]

  3. SzZoltán írta:

    Leírásból hiányolom, hogy a külföldről elkövetett visszaélésekkel hová lehet fordulni.

Szóljon hozzá!

*

Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.