Az internetes vásárlás kockázatai – legyünk szemfülesek és előzzük meg, hogy csőbe húzzanak!

Sze 22
2009

A 90-es évek közepétől hazánkban is megjelent az e-kereskedelem, mely elérhetővé tette számunkra is az internetes vásárlást. Online kereskedelem során az eladó csak a weboldalán keresztül kommunikál a vásárlóval, ezért ha nem szeretnénk, hogy kellemetlen meglepetésben legyen részünk, fontos, hogy elővigyázatosságunkkal az értékeinkre vigyázzunk. Ebben szeretnénk bölcs tanácsainkkal segítségére sietni, hogy kellő körültekintéssel valóban megbízható kereskedőtől vásároljon, és ne érjék kínos percek.

Az online vásárlásokat legnagyobb mértékben az adathalászok tevékenysége keseríti meg. Ez az amitől minden vásárló retteg. Read the rest of this entry »

Share

A domain név krónikája

Sze 16
2009

1969 őszén a University of California at Los Angeles egyetemen néhány lelkes, és egyben igen tehetséges kutató, pár méter kábellel összekötött két meglehetősen tekintélyes méretű számítógépet egymással, mellyel létrejött az első adatátvitel, mára pedig az egész világot behálózta a hálózatok hálózata, az internet. Majd jó pár év múlva, lassan 25 éve 1985. március 15-én, megtörtént az első domain regisztráció: a symbolics.com, ezen felbuzdulva több világhírű cég élt a lehetőséggel és nekilátott saját domain nevet bejegyeztetni. Az első száz domain regisztráció között fellelhetőek, többek között a Xerox, IBM, Philips és a Siemens. Meglepő módon a Microsoft nem található a listán. Hazánk 1991-ben csatlakozott az internethez, és ekkor került regisztrálásra az első .hu végződésű domain is, a sztaki.hu. Napjainkig kb. 53 millió domain nevet tartanak számon a világon, melyből Read the rest of this entry »

Share
Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.