Archívum a következő időre: ‘Google Adwords Akciónk’ Kategória

Helyesírás és PPC

június 14th, 2009

Helyesírás és PPC

Jelenleg a Google AdWords rendszere nem ismeri fel a magyar toldalékokat, hanem a toldalékolt szavakat külön kifejezésként kezeli. Például a „tárhely” szóra rákeresve teljesen más találatokat kaphatunk mint a „tárhelynél” szóra keresve.

Nem kell azonban elkeseredni, hogy akkor egy-egy kulcsszavunkhoz mostantól minden változatát szükséges felsorolnunk, ugyanis a keresési statisztikák azt mutatják, hogy a kulcsszó ragozatlan alakja mellett általában a többes szám („tárhelyek”), illetve a tárgyragos alak („tárhelyet”) kapja a leggyakoribb kereséseket. A többi eset általában elhanyagolható számú keresést kap – persze ha van hozzá időnk és kedvünk megdolgozni azért a havi néhány kattintásért, akkor felvihetjük őket.

A magyar helyesírás további nehézségei közé tartoznak a PPC rendszerek számára az ékezetek. A Google AdWords azonban nagyon jó százalékos aránnyal rendelkezik az ékezetek felismerése területén.

Ennek ellenére kulcsszavaink megadásakor nem árt figyelembe venni, hogy különösen a hosszú ékezeteknél – elsősorban az í-nél – nagyon sok a nyelvtani hibából fakadó tévesztés a keresők körében. Emellett sok internetező keres ékezetek nélkül – például mert nem magyar billentyűzetről vagy kézi számító­gépről dolgozik, melyekről csak nehezen csalogathatók elő a speciális magyar karakterek. Ha nem szeretnénk őket elveszíteni, akkor minden valószínű esetet érdemes külön kulcsszóként megadni.

  • Share/Bookmark

Kulcsszavak és optimalizáció

június 13th, 2009

Kulcsszavak kiválasztása

Jó kulcsszavakat legegyszerűbben úgy találhatunk, ha potenci­ális ügyfeleink helyébe képzeljük magunkat, és végiggondoljuk, hogy milyen keresőszavakkal keresnék az általunk kínált termé­ket vagy szolgáltatást.

Saját nézőpontunkból kitörni nem akármilyen feladat, de megéri a fáradságot. Könnyen kiderülhet, hogy vevőink egészen más ki­fejezéseket használnak, mint mi.

Sajnálatos módon a legtöbb ilyen esetben a szakmaiságunknak esünk áldozatul. Ha valaki például szeretne egy olyan tárhelyet, ahol a programok telepítése csak egy-két kattintás, nem biztos, hogy úgy fogja beírni, ahogy mi tennénk. Valószínűbb, hogy mondjuk egy összetett kifejezést fog használni, például: program telepítése tárhelyre, vagy tárhelyre telepített programok. Nekünk azonban természetes, hogy a fönt leírtak a Fantastico nevű szolgáltatásunkat takarják és valószínűleg meg is adjuk mint kulcszót. Viszont más a helyzet, ha célcsoportunkban szakmabeliek is vannak. Akkor FTP nélküli program telepítés, nuke, joomla, oscommerce, zencart is felkerül a kulcsszavaink közé.

A kulcsszavak kiválasztásánál hasznos lehet, ha láthatjuk, hogy a különféle internetes keresőkből eddig milyen kifejezésekre találtak el weboldalunkra. Ha követjük weboldalunk látogatottságát, ak­kor az elemzésre szolgáló szoftver segítségével erről részletes statisztika nyerhető.

A kulcsszavak kiválasztását ne kapkodjuk el, szánjunk rá bőven időt. Persze nem baj, ha valamit elfe­lejtettünk – hirdetésünkhöz bármikor rendelhetünk új kulcsszavakat.

Egy-egy PPC reklámhoz érdemes legalább 5-10 jól megválasztott kulcsszót társítani, különben csak kevesekhez jut el reklámunk. Felső korlát nincs, egy hirdetéshez akár több száz kulcsszó is kapcso­lódhat. Túl sok kulcsszó megadásának azonban nincs értelme, mivel nagy részük menet közben úgyis “elhul­lik”. Ennek a leggyakoribb oka, hogy a választott kulcsszó túlságosan pontatlan.

  • Share/Bookmark

Hogyan hozhat létre Google AdWords-fiókot?

június 1st, 2009

Perceken belül elhelyezheti hirdetéseit és elérheti a felhasználókat a Google találati oldalain és egyre bővülő tartalmi hálózatán.

Hirdetései beállításához és megjelenítéséhez három teendője van: hozza létre AdWords-fiókját, írja meg első hirdetését, és küldje el számlázási adatait.

Fiókját és első hirdetését kötelezettség nélkül létrehozhatja. Hirdetései csak akkor kezdenek el megjelenni és költségeket felhalmozni, ha már megadta a számlázási adatait.

Az alábbi módon hozhatja létre AdWords-fiókját és indíthatja el hirdetési kampányát:

Hozza létre fiókját

  • Kérjük, látogasson el az AdWords honlapjára. (adwords.google.hu)
  • Kattintson az “Indítás” gombra.
  • Válassza a Hagyományos változatot, és kattintson a Tovább gombra. Amennyiben nem biztos benne, hogy a Hagyományos változatra van szüksége, hasonlítsa össze a lehetőségeket részletesebben. Amennyiben úgy dönt, hogy először az AdWords Kezdő változatát próbálja ki, a program végigvezeti a szükséges lépéseken.
  • Jelölje be, hogy rendelkezik-e már Google fiókkal, azaz használja-e már valamelyiket a Gmail, Picasa, Blogspot, iGoogle, Google Groups, Google Talk és Google Reader szolgáltatások közül.
    • Ha igen, adja meg a fenti szolgáltatásokhoz használt felhasználónevét és jelszavát
    • Ha nem, akkor hozzon létre egy fiókot vagy adja meg az e-mail címét és egy, az AdWordsben használandó jelszót
  • Kattintson a Fiók létrehozása (vagy ha már rendelkezik Google-fiókkal, akkor a Folytatás) elemre.
  • Válassza ki, hogy milyen pénznemet kíván használni a fiókjához.

    Amennyiben meglévő Google-fiókját használta az AdWords-fiók létrehozásához, akkor most bejelentkezhet AdWords-fiókjába. Ha új bejelentkezési adatokat adott meg, akkor küldünk Önnek egy e-mailt, amelyben egy linkre kattintva visszaigazolhatja e-mail címét. Kattintson az üzenetben

    található linkre, majd jelentkezzen be AdWords-fiókjába a regisztráció során megadott e-mail címmel és jelszóval.

Hozza létre első hirdetési kampányát

  • Beljelentkezés után kattintson a Hozza létre első kampányát gombra az Első kampány létrehozása fülön.
  • Válassza ki a nyelvi és hely szerinti célzással kapcsolatos beállításokat
  • A területi célzás kiválasztására több módszer áll rendelkezésére:
    • Kereséssel vagy tallózással kiválaszthatja a megcélozni kívánt országokat, régiókat vagy városokat.
    • Kiválaszthat egy területeket tartalmazó, előre beállított csomagot.
    • Kijelölhet egy pontot a térképen, és a sugár megadásával meghatározhatja, hogy hirdetései mekkora körön belül jelenjenek meg.
    • Kijelölhet egy tetszés szerinti formájú területet a térképen.
    • A kiválasztott területeken belül kizárhat bizonyos helyeket.

  • Írja be a hirdetés szövegét a megjelenő űrlapba. Érdemes elolvasni hirdetési a Google hirdetési irányelveit.
  • Kattintson a Folytatás gombra.
  • Adja meg a kulcsszavakat, amelyek Ön szerint a leghatékonyabban irányítják a felhasználót az Ön hirdetéséhez.
    TIPP: Olyan kulcsszavakat adjon meg, amelyek szorosan kapcsolódnak az Ön webhelyén kínált termékekhez és szolgáltatásokhoz. Kerülje az általános kulcsszavakat, mint pl. vásárlás vagy sportok és használja a specifikus kifejezéseket, mint pl. női teniszcipők. Kulcsszólistája létrehozásakor tegye fel magának a kérdést: “Ha a Google-lal keresném a saját termékemet, milyen keresési kifejezéseket írnék be?” A felhasználók sokkal gyakrabban keresnek 2-3 szóból álló kombináció beírásával, mint egyetlen szó beírásával.
  • Mivel a kulcsszavak alapértelmezett beállítása az általános egyezés, a hirdetés számos kulcsszó-variációra megjelenik. A rendszerünk lehetővé teszi, hogy a kulcsszavakat pontos egyezésre vagy kifejezéses egyezésre állítsa be, és hogy kizáró kulcsszavak megadásával korlátozza a hirdetés nem releváns lekérdezésekre történő megjelenítését.
  • Amennyiben nehézségei támadnak a kulcsszavakkal kapcsolatban, írjon be egy keresőszót a jobb oldali szövegdobozba, s a program kapcsolódó kulcsszavakat fog felkínálni Önnek.
  • Ha további segítségre van szüksége, használja Kulcsszóválasztó eszközünket.
  • Ha úgy érezte, hogy befejezte a kulcsszavakkal a munkát, kattintson a Folytatás gombra. (Később természetesen visszatérhet és módosíthatja a kulcsszavak listáját)

Tervezze meg költségvetését

  • Adja meg azt az összeget, amelyet erre a hirdetési kampányra naponta fordítani kíván. Ez szabja meg, hogy milyen gyakran jelenjen meg a hirdetés a Google rendszerében; ha a költségkeret alacsony, akkor a hirdetésmegjelenítéseket elosztjuk az egész napra vonatkozóan, hogy a megadott összeghatáron belül maradjanak a költségek;
  • Adja meg azt a maximális összeget (CPC, lásd a keretes szöveget), amelyet fizetni hajlandó azért, hogy egy érdeklődő internetező a hirdetésére kattintson és ezáltal eljusson az Ön honlapjára.Ha tanácstalan, hogy mennyit lenne érdemes meghatározni, használja a Költségkeret-optimalizálót. Az AdWords program kattintás alapú árazási (cost-per-click, azaz CPC, másnéven pay-per-click, azaz PPC) modellt követ, ezért Önnek a hirdetés megjelenítéséért nem kell fizetnie, csak akkor, ha egy felhasználó arra rá is kattint. A tényleges CPC összeg a többi, azonos kulcsszavakat használó hirdető kampányának minőségétől és CPC maximumaitól is függ. Kulcsszavainak minőségét javítva így Ön csökkentheti hirdetéseinek CPC-jét, a rendszer elintézi ugyanis, hogy Ön mindig a lehető legalacsonyabb árat fizesse az elérhető legmagasabb pozícióért az aktuális minőségi mutatója és CPC-ajánlata alapján.
  • Kattintson a Forgalombecslő megtekintése linkre, ha meg szeretné tekinteni az átlagos CPC-jét és a költségbecsléseket.

    Három fontos dolog a költségekkel kapcsolatban:

    • Bármikor megváltoztathatja CPC-jét és költségkeretét, vagy szüneteltetheti fiókját.
    • A költségkerettel szabályozhatja költségeit. Ha napi költségkerete 1000 Ft és 30 nap van az adott hónapban, akkor nem fordulhat elő, hogy 30 000 Ft-nál többet számlázzunk abban a hónapban.
    • Csökkentheti költségeit azzal, hogy szorosabban kapcsolódó kulcsszavakat választ, mint például horvátországi apartman a Horvátország helyett. Ha szorosabban kapcsolódó kulcsszavakat használ, könnyebben válnak ügyfelekké a hirdetésére kattintók. Kulcsszólista szerkesztése.
  • Kattintson a Folytatás gombra.
  • Ellenőrizze az összes megadott beállítást, amelyet az első kampányának létrehozása során végzett. A Szerkesztés linkre kattintva módosíthatja a kívánt beállítást. Erre az ellenőrző lapra később is visszatérhet, és elvégezheti a kívánt módosításokat.
  • Kattintson a Tovább a számlázáshoz linkre.

Most kerül sor a végső lépésre, amikor Ön elküldheti számlázási adatait és aktiválhatja a fiókját.

Adja meg számlázási adatait.

  • Állítsa be a fiók időzónáját, és jelezze, hogy elfogadja az AdWords Felhasználói feltételeit.Válassza ki a fizetési módot (utólagos vagy előfizetős) : Ha úgy dönt, hogy utólag, bankkártyával vagy hitelkártyával fizet, akkor a hirdetései azonnal megjelennek a Google hálózatán, amint befejezte a feliratkozást, és megadta a számlázási adatait. Ha úgy dönt, hogy utólag, beszedési megbízással fizet, a hirdetések megjelentetését akkor kezdjük meg, amikor kézhez kaptuk és feldolgoztuk a beszedési meghatalmazást. Ha az előre fizetést választja, akkor a hirdetések akkor kezdenek el megjelenni, ha megadta a fizetési adatait, és megkaptuk az első befizetést Öntől.

    Ha hirdetéseinek megjelenítése előtt inkább felfedezné a fiókját, akkor most a harmadik lépést kihagyhatja, és megadhatja a számlázási adatait később is. Viszont felhívjuk figyelmét, hogy hirdetéseinek megjeleníttetéséhez ezeket az adatokat meg kell adnia.

    Adja meg számlázási adatait és a promóciós kuponkódot.


  • Kattintson a Mentés és aktiválás lehetőségre.

Ennyi az egész! Ha mindegyik lépést végrehajtotta, AdWords-fiókja már munkára kész.

  • Share/Bookmark