Archívum a következő időre: ‘Házunk tája’ Kategória

Pénztárcakímélő árváltozás

július 14th, 2010

A nemzetközi regisztrációs árak változásának és a tartósan magas Forint árfolyamnak köszönhetően cégünk is emelni kényszerül a .com, .net, .org, .info, .eu domain nevek regisztrációs díját. Öröm Ügyfeleinknek az ürömben, hogy hasonló áremelkedéseket a konkurencia már hetekkel, hónapokkal ezelőtt elvégzett, így fizettetve többet Ügyfeleikkel. Természetesen azonkívül, hogy mi csak július közepétől emeljük az árakat egy másik nagy kedvezménnyel is kedveskedünk meglévő Ügyfeleinknek » More: Pénztárcakímélő árváltozás

  • Share/Bookmark

Gyors segítség az árvízkárosultaknak

június 14th, 2010

2010.06.08-án a Tárhely.Eu Kft. egymillió gyorssegéllyel vett részt az árvízi védekezésekben és a kárenyhítésben.

Az ország egyik legnépszerűbb szolgáltatója ezen önzetlen tettel fejezte ki szolidaritását az utóbbi hetek szélsőséges időjárása által okozott bel-és árvíz miatt kárt szenvedők felé. Tette másodlagos oka pedig azon indíttatás volt, hogy a tárhely és domain regisztrációs piacot nyitottabbá tegye az effajta adakozásra, ugyanis ez még korántsem bevett szokás ezen a szegmensen. Így kíván ebben a cselekedetben is élenjáró lenni a Tárhely.Eu Kft.
Biztosak vagyunk benne, hogy a segélyszervezeten keresztül felajánlott jelentős összeg igencsak gyorsan eljut a megfelelő helyre, ahol arra a legnagyobb szükség van.

  • Share/Bookmark

Ingyen .at domain blog olvasóinknak!

március 19th, 2010

Kedves Olvasónk!

Egy különleges promócióval szeretnénk meglepni blog olvasóinkat. Minden olyan jelenlegi vagy új Ügyfelünk aki most rendel tőlünk .de vagy .ro domain nevet, egy 13.300 Ft értékű .at domain nevet kap 1 évre ajándékba!

.

Mit kell ehhez tennie? » More: Ingyen .at domain blog olvasóinknak!

  • Share/Bookmark

Örömmel jelentjük: sikeres évet zártunk!

december 22nd, 2009

green-fireworksSzámadásba kezdtünk. Ennek eredményeképpen örömmel jelenthetjük, hogy meglehetősen sikeres és mozgalmas volt a 2009-es esztendő. A mögöttünk levő év eseményeiből mazsoláztunk néhányat.

A tavalyi év végét illetve ez év elejét megkoronáztuk egy nagy értékű ingyenes kereső optimalizációs tanácsadással, mellyel meglévő ügyfeleinknek kedveskedtünk a bizalmukért, amiért minket választottak. » More: Örömmel jelentjük: sikeres évet zártunk!

  • Share/Bookmark

Útjára indult az ékezetes .EU regisztráció

december 10th, 2009

eurid-logoBár az Eurid hivatalos oldala már hónapokkal ezelőtt tájékoztatta a nagyközönséget, lényegében szépen csendben indult el az IDn, azaz különleges karakterekkel történő .EU domain regisztrálás. Nekünk magyaroknak ez azért lehet érdekes, mert mostantól az ékezet nélküli domain neveink mellé, a latin ABC betűit is bejegyezhetjük az eu-s végződéseinkbe, vagyis í,ö,ü,ó,ő,ú,é,á,ű betűket is. Például, ha valaki birtokolta a tukortojas.eu domain nevet, mától lehetősége van emellé a tükörtojás.eu nevet is kérni.

A cégeknek sietniük kell

» More: Útjára indult az ékezetes .EU regisztráció

  • Share/Bookmark

Ajándéknyár – egy igazi élmény a Tárhely.Eu -nál!

október 1st, 2009

Véget ért a nyár, stabilizálódni látszódott a forint, volt egy EP választás, talán mindannyiunknak lehetett ideje pihenni és igen, igazán megérte a Tárhely.Eu -nál ezen a nyáron Ügyfélnek lenni, hiszen összességében több millió forint értékű ajándékkal leptük meg Ügyfeleinket!


Már a nyár előtt elkezdődött mindez  egy kvíz akcióval, ahol tárhely és domain szolgáltatásokat lehetett nyerni mindössze egy kérdőív kitöltésével, a fődíj pedig egy Google Adwords kupon volt, majd ez az ajándéközön annyira megtetszett Ügyfeleinknek és nekünk is, hogy azóta legtöbb tárhely szolgáltatás csomagunkhoz ilyen Adwords kuponok járnak.
De nem dőltünk hátra, még július közepén indítottunk egy következő akciót, ahol több tízezer forint értékű szolgáltatáscsomagokat és fődíjként egy Acer Laptopot nyerhettek a résztvevők, akiket közjegyző jelenlétében sorsoltunk ki.

Aki most kívülállóként erre az oldalra tévedt, valószínűleg nem pontosan látja át, hogy valójában miért és hogyan ajándékozhatja Ügyfeleit egy szolgáltató ennyire. Igen, ez valószínűleg a Tárhely.Eu és Ügyfeleinek közös élményei maradnak, de szívesen megosztjuk ezt az élményt bárkivel a jövőben, hisz ehhez mindössze csak egy tárhelyet kell igényelnie tőlünk!

Kedves Ügyfelünk!
Kapott ezen a nyáron ajándékot tőlünk? Ossza meg tapasztalatait velünk és másokkal is, szóljon hozzá!

Beszámoló:

Dékány Dániel, az Acer Laptop nyertese

“Az értesítés előtti egy-két hétben akarunk vásárolni egy laptop-ot, de külső körülmények miatt nem igazán tudtuk sem azt, hogy vegyünk-e éppen most, sem azt, hogy notebook legyen vagy netbook. Mivel keresztények vagyunk Isten segítségét kértük a döntésben.

Néhány nap telhetett el, amikor szóltak, hogy mi nyertünk. Tulajdonságaiban olyan, mint amilyet venni szerettünk volna (ha notebook mellett döntünk), csak minden részében gyorsabb, jobb. Nekünk ez egy újabb bizonyíték, hogy Isten szereti az embereket, nem feledkezett meg sem az emberiségről, sem személyesen rólunk. Sőt egyetlen emberről sem feledkezett meg. Ő az a pásztor, aki egyetlen bárányért is elindul a hegyek közé, hogy megkeresse.

A régi asztali számítógépünk selejtezésre került, azóta az új laptop-ot használjuk és nagyon szeretjük. Minden van benne, amire szükség lehet, még operációs rendszerből is a legjobb került rá. A fényképező gépünk kártyáját kezeli, drót nélkül akár a homokozó mellől is tudunk a beépített webkamerával beszélgetni az ismerősökkel.

Az átvételkor látható volt, hogy tényleg együtt örülnek a nyeremények, nagyon kedvesek. Azt éreztem, hogy ajándékot adnak, nem pedig azt, hogy egy marketing kampány költséges, de elkerülhetetlen részén esünk túl.

Nagyon jó érzés úgy kapni ajándékot, hogy azt szeretetből, örömmel adják.

Köszönetképpen a Tárhely.Eu linket feltűnőbb helyre raktam a weblapunkon és a “Tárhelyünket a Tárhely.Eu biztosítja.” megváltoztattam “Tárhelyünket és laptopunkat a Tárhely.Eu biztosítja.” szövegre.

Még egyszer köszönöm a Tárhely.Eu -nak (és nem utolsó sorban Istennek) ezt a csodálatos ajándékot.

Dékány Dániel”

  • Share/Bookmark

Egy szerver leállás logja

július 17th, 2009

Teljes történés: http://www.tarhely.eu/ugyfeladmin/announcements.php?id=88

A hiba:

Image

  • Share/Bookmark

Álszoftverrendőrség és a Joomla

július 5th, 2009

Történt a minap, hogy kaptunk egy levelet, vagyis: egy fórumon olvasták, hogy egy beírónak  aggályai vannak egyik termékünkkel kapcsolatban, nevezetesen a Joomla sablonokkal.


Természetesen azon nyomban megnyugtattuk a levélírót, hogy mint minden szolgáltatásunk, ez is legális és köszönjük, hogy felhívta rá a figyelmünket.  Mivel eddig is feltüntettük azt, hogy a sablonok nem tőlünk, hanem a világ vezető joomla sablon gyártójától származnak, akinek akár kétségei lehettek, nyugodtan megvásárolhatta eddig is ezen cégtől.

Jóindulat?
A hozzászólást megkaptuk bemásolva, ugyanis mi mint cég nem fórumozunk, blogolunk máshol, csak itt:). Megpróbáltuk úgy venni, hogy a hozzászólás jó indulatú és épülésünkre válhat. Nekünk se kellett több, fel is vettük a kapcsolatot a joomla sablonok gyártójával, hisz magunkat is illik megnyugtatni, hogy mindig mindent a tőlünk elvárható gondossággal intézünk.

Kiderült

A hozzászólás megtette a hatását.  Az e-mail után a cég megkért, hogy az eddigi feltételek mellett ne értékesítsük a joomla sablonokat, ugyanis már más cégnek sem engedik egy ideje. Új megállapodást kötöttünk, nevezetesen, hogy értékesíthetjük a továbbiakban is a szolgáltatásaikat, de kizárólag ugyan olyan csomagban ahogy ők adják.
Hát igen. Ezt teszi ha egy cég a világ vezetője lesz bármiben is:) Árat emel :(

Köszönjük!
Tehát akár jó akár rosszindulatú volt a fórum hozzászólás, segített nekünk. Ezért tartozunk egy köszönettel a beírónak. Legfőképpen azon kedves levélírónak aki ezt elküldte!

Negatív – Álszoftverrendőrség:
Az eset kapcsán eszembe jutott egy régebbi történet. Még másik cégnél dolgoztam, mikor sima weblap sablonokat kezdtünk értékesíteni. Ez akkor a világon is nagy divat lett, egy-két külföldi cég elhatározta, hogy nagy mennyiséget teljes licensz joggal ad tovább. Ez így nagyon ritka volt. Fogtuk is magunkat és szerződést kötöttünk, mi is értékesíthettük így a sablonokat.
Azonban ez valószínűleg pár hazai konkurenciának nem tetszhetett. Egyszer csak csörgött a telefon. Álnéven, rejtett számmal hívtak fel, mint szoftverrendőrség, hogy figyelik a tevékenységünket.  Ha azonnal nem mondjuk meg honnan vannak a sablonok milliós büntetést varrnak a nyakunkba. Ugyanis a több száz oldalas dokumentum ott van előttük, vagy elindítják az eljárást vagy megmondjuk és leállítják.
Kedvesen tájékoztattuk, hogy a szoftverek legálisak,  ha hivatalos levélben kérik, elküldjük a szerződéseket ezzel kapcsolatban. Sajnos ez a válasz nem tetszett nekik, még egy darabig próbálkoztak majd letették.  Évek teltek el, azóta se hallottunk róluk…

Igen, történnek ilyen és hasonló dolgok. De mi nem ezekre figyelünk, hanem az Ügyfeleinkre, akik bátran elmondják véleményüket. Számunkra ez a fontos. Ha elégedettek, akkor sem dőlünk hátra, hanem fejlesztünk tovább.  Mert mi hosszútávra tervezünk és ezért nem alkudunk meg a pillanatnyi haszonszerzés érdekében hamis vagy kétséges eredetű dolgokkal, szoftverekkel. Kíváncsi vagyok, hogy ezek a cégek azóta hol tarthatnak:)
Ígérjük a következő beírás vidámabb hangvételű lesz:)!

  • Share/Bookmark

Amikor “megáll” a BIX…

június 29th, 2009

…vagyis csak a BIX -re csatlakozó egyik nagyobb hálózat:
graph
A képen látható bekarikázott rész a ma délután 16:00 óra és 16:20 között lévő leállást mutatja, vagyis, hogy a magyarországi internetes forgalom (BIX -Budapest Internet Exchange) mennyivel esett vissza a leállás miatt. Ez az érték megközelítőleg 10-15  Gbit, azaz az aktuális teljes országos internetes forgalom kb ötöde.

Egyelőre úgy tűnik, hogy csak egy szerver terem (Deninet) hálózatát érintette a gond, ami sajnálatos módon viszont bennünket is elért, hiszen nagyon sok szerverünk ebben a szerver teremben foglal helyet. Természetesen nem kizárólag minket, hanem több más szolgáltatót illetve kormányzati oldalakat is érintett.

Gyakori ez?
Ilyen gond átlagosan évente egyszer fordul elő, oka technikai malőr vagy pl vihar, időjárási gond is lehet. Bár több vihar is volt mostanában, sőt Budapesten jelenleg is vannak időjárásilag zord részek, illetve a Duna állása sem eléggé megnyugtató, mégis valószínűleg a technikai probléma játszotta a mai kiesésben az igazi szerepet.

Lehet tenni ez ellen?
Amennyiben Önt is érintette a probléma, természetesen elnézését kérjük érte.
Ilyenkor sokszor felmerül az igény olyan megoldásokra, amellyel teljes 100% os rendelkezésre állást érhet el az ember honlapjának és kivédheti az esetleges “vis major” gondokat is, tehát a természeti katasztrófákat. Ezt természetesen a Tárhely.Eu tudja biztosítani, de inkább csak olyanoknak ajánljuk, akik mélyebben a zsebükbe tudnak nyúlni, hiszen ez a technikai megoldás lényegesebben drágább. Általában 4-5 szörös áron lehet ezt biztosítani. Azoknak akiknek rendkívül fontos a folyamatos üzemelés, és másodperces kieséseket sem engedhetnek meg maguknak, mindenképpen ajánlott ez a megoldás, hiszen látható, hogy az utóbbi években egyre csak nőnek a szélsőséges időjárási események.

  • Share/Bookmark

Szupertitkos munkakör a Tárhely.Eu-nál ?

június 26th, 2009

AAFQ001233Vannak családi tárhely szolgáltatók. Vannak fiatalos szolgáltatók, akik néhány tehetséges egyetemistából állnak, vagy sikeres üzletemberek által alkotott szolgáltatók… És van a Tárhely.Eu, ami mint nemrégen kiderült egy külön kategória.  Ha már külön kategória vagyunk, akkor illik ehhez megfelelő csapatot is verbuválni.  Ilyen csapathoz pedig különleges munkakör járul.

Bevalljuk őszintén ezt mi sem tudtuk, hogy szükségünk van ilyen pozícióra, mindezidáig….
Történt egy napon,hogy úgy döntöttünk eljött az az idő, amikor egy újabb munkatársat vár szeretettel a folyamatosan bővülő kis csapatunk. Felkészültünk a szíves fogadtatásra, majd kikerültek a hirdetések: Jöjjön hozzánk dolgozni!

Valószínűleg jó oldalakra került ki a hirdetés, hisz özönlöttek a megkeresések. Az egyik azonban szemet szúrt:
“Olvastam az alábbi hirdetését ( ..felvételt hirdetünk “tárhely
számláló” munkakörbe.), melyre jelentkezem.”

Talán már akkora tárhelyeket biztosítunk, hogy egy külön poszt megy el arra, hogy valaki számolgatja a megabájtokat.  Lehet. Hogy van-e ilyen állás másnál, nem tudjuk. Nálunk nem lett:(

  • Share/Bookmark