Új technológia nem csak új ügyfeleinknek!

ujtech-02Gyorsabb, újabb, még nagyobb élmény Önnek és látogatóinak: tárhelyenként választható több féle PHP verzió, erőforrás figyelő, több backup (csomagtól és szervertől függően) akár fél-egy évre visszamenőleg, új és gyorsabb SSD alapú szerverek, új hardware eszközök, frissebb rendszerek… Csupán néhány új szolgáltatás amelyet valóban hősies munkával tettünk elérhetővé több ezer régi ügyfelünk számára!

Büszkén jelenthetjük, hogy Magyarország valószínűleg egyetlen olyan szolgáltatója vagyunk, aki körülbelül 1000 óra munkával és közel 30 millió forint befektetéssel szerverek tucatjait cserélte le 1 év alatt a legújabb technológiákra, illetve bővítettük, gyorsabb hardwarekre, és a legújabb szoftveres tárhely rendszerekre.

Mindezt ráadásul kizárólag meglévő ügyfeleinknek! Máshol talán elfogadott, hogy a legújabb technológiákat csak a legújabb ügyfelek kapják meg, de nálunk ez továbbra sem így van!  Ezért ebben az elmúlt évben másfél hónapnak megfelelő munkaidőt töltöttünk el csak azzal, hogy közel 30 millió forint értékű új hardwareket állítsunk üzembe, amellyel körülbelül 4000 hűséges weboldal-tulajdonos számára tettük elérhetővé a legújabb szoftveres és (gyorsabb, stabilabb, kevesebb elektromos áramot fogyasztó) hardwares hoszting rendszereket.

Reméljük, hogy az elmúlt évek egyre színvonalasabb szolgáltatásai, egyre több ajándéka és egyre újabb technológiái az Ön számára is még nagyobb örömet és elégedettséget okoznak és a jövőben, továbbiakban is hűséges ügyfélként köszönthetjük Önt!

cserelni

Share

Szóljon hozzá!

*

Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.