1906-ban egy olasz közgazdász, név szerint Vilfredo Pareto állította fel azt a matematikai képletet, amelynek segítségével leírja az országára jellemző vagyoni egyenlőtlenségek jellegzetességeit. Azt figyelte meg, hogy a lakosság 20%-a rendelkezik az összvagyon 80%-a felett. Ez a következtetés aztán az élet szinte minden területére rányomta a bélyegét. Üzletembereknek például azt tanítják, hogy napi tevékenységeiknek 20%-a termeli ki az eredményeiknek a 80%-át, de további elméleteket alkottak a Pareto-elv alapján: » More: Az a bizonyos 20%
Archívum a következőre február, 2010
Az a bizonyos 20%
február 23rd, 2010Milyen módon tudjuk gyermekeinket megvédeni az internet veszélyeivel szemben?
február 17th, 2010
Az internet széleskörű elterjedésével egy időben rendkívül sok előnye mellett nem szabad megfeledkeznünk a a veszélyeket fel nem ismerő apróságokról, akik sokszor teljesen korlátlanul, szülői felügyelet nélkül szörfözhetnek a világhálón.
Kutatások bizonyítják, hogy 8 – 16 év közötti fiataloknak a 90 százaléka már találkozott az interneten pornográf tartalommal. Legtöbbször véletlenül, ártalmatlan kifejezések kutatása, információk gyűjtésének az eredményeképpen érkeztek a gyanútlan ifjak ilyen weblapokra. » More: Milyen módon tudjuk gyermekeinket megvédeni az internet veszélyeivel szemben?
Sztrájk? Oda se neki!
február 8th, 2010
Nemrég sok budapesti polgár életét megnehezítette az elég sokáig zajló BKV sztrájk. Ráadásul a MÁV felől is hallunk efféle híreket. Ám a technológiai fejlődés most sem szüntette be a munkát, és talán pont az ehhez hasonló esetek járhattak a tudósok fejében mikor kifejlesztették a U3-X „monociklit”. » More: Sztrájk? Oda se neki!
Jöhet a gyerek! – internet edition
február 1st, 2010
Az Internet korszakában felnövő ifjaink felnőtté válása után az egyik legnagyobb kérdés az életükben: a gyerekvállalás. A generációk között tátongó rés és az egyre fogyatkozó magyar népesség megállítására találtuk meg a megoldást! Hogyan magyarázzuk el a fiataloknak a saját modern, internetes nyelvükön, hogy milyen is amikor a családi fészek egy lurkóval gazdagodik? (Figyelem! A cikk nyomokban és helyenként vicces, ámde odaillő szakszavakat tartalmazhat!) » More: Jöhet a gyerek! – internet edition

