Adott helyzetben a felhasználók által generált tartalom (User-Generated Content: UGC) a leghatékonyabb eszköz lehet. Időbe telik ugyan a szükséges felhasználói kör kialakítása, illetve amíg az UGC ténylegesen működni kezd. Az UGC munkához persze nem pusztán felhasználók tömegei kellenek. Az érdeklődésnek és a kitartásnak el kell érnie egy bizonyos szintet, hogy a lustálkodó felhasználókból tartalom létrehozó munkatársak váljanak.
UGC
Ha jól működik, akkor az UGC szabadon termeli a tartalmat, amely forgalmat hoz és jó nagy zsongást teremt. Ennek több jó példája működik: szöveges értékelések, fórumok, média, blog bejegyzések – csak hogy néhányat említsünk a számtalan lehetőség közül, amelyek létrehozásába webhelyünk felhasználói bekapcsolódhatnak.
Termékeinket és szolgáltatásainkat is véleményeztethetjük a felhasználókkal. A termékek véleményezése segítheti a többi felhasználót, hiszen egy harmadik fél véleményével találkozhatnak a megvásárolandó áruval kapcsolatban.
Az Amazon remekül csinálja: lehetővé teszi a vásárlóknak, hogy visszajelzést adjanak a termékeikről, ez pedig visszahat a további vásárlásokra. Függetlenül attól, hogy a vélemény elismerő vagy elmarasztaló, a felhasználók nagyra értékelik a plusz információt, amely segít dönteniük a vásárlással kapcsolatban.
Ha viszont nem működik, akkor az UGC kritikus pontja lehet a webhelynek és a szervezetnek, sőt teljesen meg is bukhat, ha nem születnek felhasználói bejegyzések.
A felhasználók által generált tartalom másik népszerű változata a fórum. Ha webhelyünk témája közös problémák megoldásairól és a felhasználók informálásáról szól, akkor egy beszélgetős fórum alkalmas tere lehet annak, hogy az egyik felhasználó segítsen a másik problémájának megoldásában például szolgáltatásunk használatával kapcsolatban.
A beszélgető fórum aktuális témáit látva eldönthetjük a következő cikk vagy blog bejegyzés témáját. Mivel az utóbbiak általában sok kulcsszót tartalmaznak, az egyre növekvő méretű fórumoldalak erősen megnövelhetik a keresőforgalmunkat is.
A beszélgető fórumok gondot is okoznak. A kéretlen reklámok kiküszöbölése, ha nem megfelelő alkalmazást választunk sok időt vehet igénybe. A reklámozó spamerek miatt érdemes a fórumhoz már a kezdetektől moderátort rendelni, illetve a fórum bővülésével egy két állandó felhasználó segítségét kérni az operátori feladatok ellátására.
Minden UGC szolgáltatás esetében érdemes mérlegelnünk azt, hogy a szolgáltatások elhelyezésén túl van-e szabad munkaerő kapacitásunk arra, hogy a szolgáltatásokat (fórum, blog, felhasználói értékelés) bevezessük, illetve reklámozzuk.






És persze már régen beigazolódott ez a félelem, vagyis, hogy az internet legbecsesebb tulajdonával, a domainnel próbálnak egyesek egymástól hasznot elvenni vagy éppen egymásnak keresztbe tenni. A
Azt a tanulságot vonhatjuk le tehát, hogy érdemes azonnal cselekedni ha van egy régi vagy egy új nevünk amit az interneten is el tudunk képzelni. Nem pusztán azért, mert egyszer lehetséges, hogy netes megjelenésünk által többre számíthatunk, hanem azért, hogy ne kelljen kevesebbre számítanunk vagy felesleges köröket futnunk azért, mert az élelmes konkurencia elhappolta előlünk a nevet.


